Navigáció:kezdőlap/Turizmus, idegenforgalom/Látogatói szabályzat
A természet élvezete közös örömünk, a nemzeti park igazgatóságok alapfeladata a bemutatás, az erdők alapfunkciója a rekreációs funkció is.
Az alkotmánybíróság kimondta: a természet védelme azért fontos - és nem tehető sem jogi sem gazdasági megfontolások tárgyává- mert véges javakat véd. A természetbe beruházást megvalósítani kívánóknak - és bizony néha kirándulóknak is- tudomásul kell venni, hogy ahol a természet kezdődik, véget érnek bizonyos jogok. A fát kivágni, a természetet, patakot beszennyezni gyorsan megvalósítható, de lehet, hogy az oda tervezett épületet már 5 év múlva a rozsda eszi, a kirándulóbotot 200 méter után eldobják, pedig a patak azután is szennyezett lesz, a fának már vége, a szemétből pedig akár járvány is lehet…
…egy-egy felelőtlen, anyagias magatartás következtében.
Ezek elsősorban persze a természet védelmét hivatottak szolgálni, de nem pusztán azt, hiszen ezek a szabályok sokszor balesetvédelmi - életvédelmi célzatúak. Egy - egy ösvény kialakításakor látogatóink biztonsága is vezetett minket, így az ezekről való letérés, a szabályoktól eltérés esetén a nemzeti park igazgatóság semmilyen felelősséget nem vállal.
Gondoljunk csak bele, hogy egy meredek, vagy omlásveszélyes sziklafal, néha több száz méterrel a völgyek felett, egy vadászat milyen közvetlen életveszélyes helyzeteket tud okozni! Az esetleg bajbajutott, megsérült túrázó is órákkal, akár napokkal is meghosszabbíthatja a keresést és a segítség célbajuttatását, ha letér a kijelölt útvonalakról!
A kijelölt utakról tehát semmilyen eszközzel, semmilyen körülmények között ne térjünk le!
Azért, hogy az örömbe ne vegyüljön üröm, a következőkben megvizsgáljuk néhány gyakori, vagy divatos sporttevékenység közérdekű szabályait.
A következőkben írt esetleges engedélykérelmeket az Észak-Magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőséghez (3501 Miskolc, Mindszent tér 4., Pf:379.) kell benyújtani.
Kétség esetén keressék fel bizalommal igazgatóságunk Közönségszolgálati Osztályát, vagy bármelyik természetvédelmi őrt!
Technikai sportok a védett természeti területeken
A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 38.§ (1) bek. i. pont alapján a védett természeti területeken a technikai sportokhoz, sportversenyekhez a természetvédelmi hatóság engedélye szükséges. Ennek hiányában természetvédelmi szabálysértés valósul meg, ami 150 000 Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható, illetve természetvédelmi bírság is kiszabható.
Védett területeken sokan szeretik kipihenni magukat, az aktív pihenésnek azonban a természetben vannak korlátai, amivel jobb tisztában lenni már mielőtt elindulnánk. A nemzeti parkba, tájvédelmi körzetekbe, és természetvédelmi területekre érkezőknek tisztában kell lenniük azzal, hogy itt nem érvényes az azt teszem, amihez kedvem van elv. Ezek a szabályok a természet védelmén túl más, olyan személyeket védenek, akik valóban természetbarát módon pihennek. A részletes szabályokat megtalálják kirándulóink az ismertető táblákon, szóróanyagokon, de akár személyesen is a nemzeti park igazgatóság központjában.
Lássunk most néhány divatos sport speciális szabályait!
Geocaching
A geocaching a legújabb évek terméke, lényege, hogy valaki elrejt egy kis ládikát valahol, GPS-készüléken beméri a koordinátáit, közzéteszi, majd a többiek a koordináták alapján megtalálják. Aki megtalálta, beleír valamit a ládikában lévő kis füzetbe, és az előző „kincsvadász” által otthagyottakból elvihet valamit, ha cserébe otthagy valamit. A sporttal kapcsolatban probléma, hogy a területen való bolyongás sem természetvédelmi, sem biztonsági szempontból kívánatos. Csak példaként: volt olyan láda, amit azért is el kellett távolítanunk, mert az elhelyező omlásveszélyes sziklafalra telepítette. Csak a vakszerencsén múlott, hogy nem történt tragédia.
A kincsvadászok egyesületével a nemzeti park megállapodott, együttműködésünk jó, részleteit a honlapjukon találhatják.
Siklóernyőzés
Szintén az utóbbi 15 év terméke a siklóernyőzés. A Bükki Nemzeti Park Igazgatósághoz tartozó területeken 10 darab nyilvántartott siklóernyős starthely van.
Ezek: Gyöngyös – Sár-hegy, Gyöngyös – Kékestető (Északi Sípálya), Galyatető – Mogyorós-orom, Gyöngyös – Kékestető (Sombokor), Gyöngyöspata, Pásztó-Nyikom, Mátraverebély, Recsk, Eger-Nagyeged, Sajókápolna. A Bélapátfalva melletti Bélkőt siklóernyőzésre nem használják.
Ezek közül nem természetvédelmi területen van, tehát részünkről korlátozásoktól mentesen repülhető: Gyöngyöspata, Pásztó-Nyikom, Recsk, Eger-Nagyeged, Sajókápolna, korlátozásokkal engedélyezett Gyöngyös - Sár-hegy, Gyöngyös – Kékestető (Északi sípálya), Galyetető.
A siklóernyőzés nem képzelhető el két helyen Gyöngyös – Kékestető -Sombokor, és Mátraverebély starthelyeken.
A siklóernyőzésről, starthelyekről további info vagy a siklóernyősök honlapján olvasható.
A siklóernyőzésben a fő problémát az általános jellegű gondokon (a terület megközelítése, szemetelés, több ember jelenléte, stb.) túl az erózió, az életközösségek zavarása jelentheti. A legnagyobb probléma azonban a helyi szabályokat nem ismerő, azokat gyakran betartani sem kívánó „feketén repülő” pilóták jelentik, hiszen őket nem lehet a legjobb szándékkal sem tájékoztatni a helyi szabályokról, mert egy klubnak sem tagjai.
Felhívjuk a motoros ernyősök figyelmét arra, hogy a BNP és több vldett terület felett természetvédelmi szempontból korlátozott légtér van. Ezekre a helyekre csak GND+450 m feletti magasságon lehet berepülni.
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) működési területe nagy kihívást jelent számos technikai sport szerelmesének. Nem kivétel ez alól a természetvédelem érdekeivel talán leginkább össze nem egyeztethető, a legkomolyabb természetkárosítással, illetve a védett és fokozottan védett (főként madár-) fajok zavarásával járó sporttevékenység, a terepmotorozás.
A BNPI teljes területén jelen vannak azok a 2-15 fős terepmotoros csoportok, akik a lehető legkevésbé tekintik terepi jelenlétük céljának a természet teljesebb megismerését, s akik a lehető legkisebb mértékben adóznak szeretettel, tisztelettel annak, s mutatnak megbecsülést értékei iránt. ’Tevékenységüknek’ betudhatóan a komoly (főként hang-jellegű) zavarási hatás következtében fokozottan védett fajok fészkelései hiúsulnak meg, értékes gyepek kerülnek felszaggatásra, fokozottan védett növények károsodnak, a természetbe látogató és azt valóban tisztelő turisták kikapcsolódása lehetetlenül el, s a terepen jelen lévő és épp a motorosok ’útjába’ eső (= a kijelölt turistautakon közlekedő) emberek kerülnek nem egyszer életveszélyes helyzetekbe.
A BNPI teljes működési területén a Természetvédelmi Őrszolgálat által lefolytatott technikai sporttevékenység-ellenőrző szolgálatok eredményeként a technikai sportok ellenőrzése kiterjedt és kiterjed a nemzeti park törzsterületén kívüli vidékekre (Mátra, Zemplén, stb.) is.
Ezen ellenőrző szolgálatoknak betudhatóan a korábbi, főként a Bükki Nemzeti Park központi tömbjére koncentrálódó terepmotorozás hangsúlya áttevődött a hegység alacsonyabb régióiba, illetve a Zemplénbe és a Mátrába.
Mivel a motorosok jó eséllyel kezdik el intenzíven használni a fent jelzett illetve egyéb védett területeinket, s eme illegális sporttevékenység folytatásának megakadályozása különösen fontos a védett területek természeti értékeinek megóvása valamint a zavartalan turizmus okán, kérünk minden természetbe látogatót, amennyiben terepmotoros jelenlétet észlel, értesítse a BNPI-t!
A motorozással nem csak a nemzeti park részéről merül fel kifogás, ez erdő-, és vadgazdálkodási szempontból sem kívánatos. Az erdőről és erdő védelméről szóló 1995. évi LIV. törvény 82.§ szerint az erdőterületen a motorral, lóval, kerékpárral és autóval való közlekedés csak az erdőgazdálkodó által kijelölt útvonalon lehetséges.
Autós turizmus
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 3 megyényi működési területén több mint 127 000 ha-nyi védett illetve fokozottan védett természeti terület található. Ezek megközelítése – korunk immár ’természetes’ velejárójaként – gépjárművel történik. A legtöbben busszal illetve személygépkocsival érkeznek a természet fölfedezésére, s túlnyomórészt a járművet csupán a kiszemelt túraútvonal megközelítésére használják.
Számos esetben azonban magát a túrázás élményét is a járművektől elválaszthatatlan tevékenységként élik meg a természetbe látogatók, zavarva és károsítva az élő és élettelen természeti környezetet, szervezeteket. A kibocsátott zaj, a kipufogó gázok és az egyéb kibocsátott/visszahagyott anyagok, a gyepkárosítás, az eróziót gyorsító talajfelszaggatás, valamint a járművekből kidobált szemét jelentős mértékben hozzájárul a természeti környezet leromlásához, az abban jelen lévő élő szervezetek élőhelye, élettere minőségének károsodásához, romlásához.
Kerékpáros turizmus
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság védett természeti területein számtalan lehetőség kínálkozik a kerékpáros turizmus kedvelői számára. Igen kiterjedt, főként a területileg illetékes Erdészetek tulajdonát képező feltáróút-hálózat, illetve a gyalogos turisták számára kijelölt turistautak képezik a kerékpáros természetszeretők részére a közlekedési útvonalakat.
Kiemelten fontos azonban tisztában lenni azzal a ténnyel, hogy a védett természeti értékek megóvása okán kizárólag a külön az erre a célra kijelölt utak vehetők igénybe kerékpározási célra, az azokról való letérés tilos.
Gyalogos turizmus
Felhívjuk a látogatók figyelmét arra, hogy a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság fokozottan védett természetvédelmi értékek megóvása érdekében a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 40.§. alapján érvényben levő jogszabályok betartását 2011.02.20. és 2011.06.31. között kiemelten ellenőrzi az alábbi helyszíneken:
Tilos a védett növényfajok egyedeinek veszélyeztetése, engedély nélküli elpusztítása, károsítása, élőhelyeinek veszélyeztetése, károsítása.
Tilos a védett állatfajok egyedének zavarása, károsítása, kínzása, elpusztítása, szaporodásának és más élettevékenységének veszélyeztetése, lakó-, élő-, táplálkozó-, költő-, pihenő- vagy búvóhelyeinek lerombolása, károsítása.
A fenti előírások betartását a Természetvédelmi Őrszolgálat ellenőrzi.
A látogatóforgalom kiemelt ellenőrzése fokozottan védett fajok élő- és szaporodó helyeinek megóvása érdekében szükséges.
Megértésüket köszönjük!
Sziklamászás
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság területén található természetes sziklaalakzatok mindenképp vonzó és hagyományos turistacélpontok, de az elmúlt években egyre inkább előtérbe került sport-célú hasznosításuk is. Ne felejtsük el, hogy értékes, egyedi élővilágnak is otthont nyújtanak, amely igen sérülékeny és gyakran érzékenyen reagál a legkisebb zavarásra is! Ezért született meg a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szabályozása arról, mely sziklák mászhatóak és melyeknél szükséges korlátozások bevezetése a természet védelmének érdekében. Bízzunk abban, hogy a nagy múltra visszatekintő magyar hegymászás hagyományos értékei - mint a természet szeretete és védelme – a mai napig meghatározóak e sportágban. Ezért reméljük, hogy az ide látogatók betartják a szabályozásban előírtakat.
Mászható sziklák a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén:
Figyelem!
Minden tárgyév február 1-június 30. között az egyébként sziklamászás céljaira engedélyezett helyszíneken is tilos sziklát mászni! Ezen korlátozás alól kivételt képeznek az alábbi helyszínek:
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság területén - a továbbiakban felsorolt sportszervezetekkel egyetértésben - sziklamászásra kizárólag az arra engedélyt kapott Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség és a Hámori Szikla- és Jégmászó Egyesület igazolt, érvényes tagsággal rendelkező tagjai jogosultak.
Bükk-hegység
Fenti időszakon kívül korlátozás nélkül mászható:
Korlátozással mászható:
Mátra-hegység:
Fenti időszakon kívül korlátozás nélkül mászható:
Korlátozással mászható:
A felsorolásban nem jelölt sziklák mászása egész évben és minden körülmények között TILOS!
Kapcsolódó anyagok:
Barlangtúrák, és barlangok kutatása
Védett, és nem védett területek látogatása
Utolsó módosítás: április 30., 10:29
Felelős: Baczur János (osztályvezető), Bíró Barbara