Navigáció:kezdőlap/Turizmus, idegenforgalom/Túraajánlatok/Barlangtúrák/Körtúrák a bükki 'ősember'-barlangokhoz
Szerződéses túravezetőnk felszíni túrával egybekötött túrákat és körtúrákat vezet, melyek során a résztvevők megismerkedhetnek elődeink egykori élőhelyeivel, az egyes ősemberkultúrák használati eszközeivel, életmódjukkal. Tanulmányi kirándulásokra, erdei iskolán belül tervezett programként kiváló, mely során a diák és tanár egyaránt kellemesen szórakozva tanulhat a természeti környezetben. Az ősemberbarlangok általában lezáratlanok, ennek ellenére érdemes szerződéses szakvezetőnket igénybe venni, aki tankönyvekben, ismeretterjesztő kiadványokban sem szereplő információkkal rendelkezik.
Túrákkal kapcsolatos további felvilágosítás a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságnál (telefon: 36/411-581), vagy Ferenczy Gergely barlangtani szakreferensnél (Tel: 46/533-432) kapható. Figyelem! A túrák időpontjának lefoglalása, a regisztráció kizárólag írásos bejelentkezés alapján történik, mely a szolgáltatás megrendelése is egyben. Kérjük csak azon csoportok jelentkezzenek be, amelyek valóban el is jönnek a kiválasztott barlangtúrára.
Szakvezetőnk a Bükki Nemzeti Parkban az alábbi, ősemberleletes barlangokhoz vezet túrákat:
Az egyes barlangokhoz vezetett túrák minimális létszáma 20 fő, részvételi díj bruttó 600 Ft/fő/barlang (30 fő felett 500 Ft/fő/barlang).
A körtúrák részvételi díja a 4. körtúra (Hillebrand Jenő-barlang, a Kő-lyuk) látogatása esetén 3 250 Ft/fő/körtúra (10 fő fölött 2 750 Ft/fő/körtúra), az 1. körtúra, 2. körtúra és a 3. körtúra esetén 850 Ft/fő/körtúra (30 fő fölött 750 Ft/fő/körtúra), . Az összeg tartalmazza a szakvezető tiszteletdíját, és a 4. körtúra esetén a sisak használati díját.
A felsorolt barlangok közül elhelyezkedésük miatt különböző időtartamú, hosszúságú körtúrákat is indítunk, melyek az alábbiak:
A barlangok közötti távolság miatt kizárólag közlekedési járművel oldható meg a körtúrával érintett, Cserépfalu és Répáshuta határában nyíló barlangok egy napon történő meglátogatása. A Répáshuta község határában nyíló üregek a faluból 40–40 perces sétával megközelíthetőek. A Suba-lyuk a Cserépfalu-Bükkzsérc közti műútról gyalogosan 20 perc alatt érhető el. Felszíni túra útvonala kb. 2 km hosszúságú barlangonként.
Indulás a miskolci Majális-parkból, Forrás-völgy, Lencsés-forrás. Felszíni túra útvonala kb. 11 km hosszúságú, időtartama 5-6 óra.
Indulás a szilvásváradi Szalajka-völgy autóparkolójából. A barlangig megtett út érinti a Szikla-forrást, a gyönyörű mésztufakiválásokon kialakult Fátyol-vízesést, a Szalajka-forrást és a Szabadtéri Erdészeti Múzeumot. Az erdei kisvasút igénybevételével a túra útvonala 5 km hosszúágú (kb. 4 óra) a völgy bejáratától. Kisvasút nélkül 8 km (kb. 5 óra).
Az egyéb látnivalók nélkül csak az Istállós-kői-barlang megtekintése, vonattal fel és le egyaránt a táv 1 km, a látogatási idővel együtt kb. 1,5 óra.
Indulás a Hámori-tó melletti parkolóból, vagy a csókási útelágazástól. A felszíni túra hossza a tó melletti parkolótól oda-vissza 7 km a távolság, a Csókási útelágazástól oda-vissza 4 km.
A barlangban való tartózkodás időtartama a Kő-lyukban 40 perc, a Hillebrand Jenő-barlangban 30 perc. A barlangok látogatásához kézilámpa vagy fejlámpa szükséges. A barlangtúrák létszáma maximum 12 fő.
Utolsó módosítás: 2010. március 11., 16:12
Felelős: Ferenczy Gergely