• Cím: 3304 Eger, Sánc u. 6.
  • Tel: 36/411-581 Fax: 36/412-791
  • Email: titkarsag@bnpi.hu

2011. június 10., 08:10

A hármas „állampolgár” fekete gólya

Az 1P58 kódú fekete gólyát három helyen figyelték meg. Azonosítását a lábára 2003-ban erősített műanyag gyűrű segítette.

Egy Lengyelországban alumínium és színes gyűrűvel  megjelölt fekete gólya érdekes adatokat szolgáltat a faj fészkelési szokásairól. A 1P58 kódú madarat 2003-ban gyűrűzte meg Pawel T. Dolata a lengyelországi So¶nie település határában. A fészek egy bükkfán volt. Ezt követően az első megkerülése ennek az egyednek 2008-ban vonulás közben a Közel-Keleten volt. Majd 2010-ben Magyarországon sikerült újra megfigyelni és a gyűrűn található kód segítségével azonosítani a madarat. Ebben az évben Kondó község határában kezdett el költeni egy tradicionális, régóta ismert feketególya fészekben. A fészek a gyűrűzés helyétől 420 km-re található és szintén bükkfára épült. Sajnos a tavalyi évben tapasztalható rendkívül szélsőséges időjárás következtében a költés tönkrement, nem tudott fiókákat repíteni a pár. Ez volt az első alkalom, hogy lengyelországi fekete gólya bizonyítottan külföldön költött.

Ebben az évben a kondói fészek üresen maradt, nem kezdett költésbe a pár. A területen voltak fekete gólya megfigyelések, de a gyűrűs madarat nem láttuk. Nemrég érkezett a hír, hogy Szlovákiában Bardejov településen Jozef Kulla fotózta le a madarat egy fészeknél, amely egy jegenyefenyőn volt. Ez a fészek 140 km-re a magyarországi költőhelyétől és a kikelési helyétől 360 km-re található.

Legfrissebb hírek

december 11., 16:28

Mentett uhu szabadon engedése

December 8-án a Mátrában, Bodony község határában szabadon engedtük azt az uhut, amelyet még szeptemberben egy bejelentést követően sérülten találtunk meg a közelben. Tovább...

december 8., 13:59

Pályázati hirdetmény - Lombkorona kávézó üzemeltetése Ipolytarnócon

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (3304 Eger, Sánc út 6.), (továbbiakban Ajánlatkérő) az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X.4.) Kormányrendelet vonatkozó fejezetei alapján nyilvános, egyfordulós pályázatot hirdet a Magyar Állam tulajdonában, az Ajánlatkérő vagyonkezelésében lévő, Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területen lévő, 147 m² büfé üzemeltetésére 2018. február 15-től – 2019. december 31-ig. Tovább...

december 3., 13:44

Természetismereti vetélkedő - december

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Természetismereti és Oktatási Osztálya a 2017/2018-es tanévben természetismereti vetélkedő-sorozatot indít az általános iskolák felső tagozatos diákjai számára. A vetélkedő nyolc fordulója havonként, szeptembertől májusig kerül meghirdetésre a BNPI honlapján, minden alkalommal más témával. Tovább...

december 1., 08:53

Európai Hulladékcsökkentési Hét - Rendhagyó óra Felsőtárkányban

Az Európai Hulladékcsökkentési Hét keretében rendhagyó órát tartottunk a Felsőtárkányi Általános Iskola felső tagozatos diákjai számára. Tovább...

november 29., 10:54

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság is támogatja az egri Európa Kulturális Fővárosa programot

Együttműködési megállapodást írt alá Rónai Kálmánné, a BNPI igazgatója és Habis László, Eger Megyei Jogú Város polgármestere Eger sikeres Európa Kulturális Fővárosa pályázata érdekében. Tovább...

november 24., 09:24

Madárkalácsot készítettünk Felsőtárkányban

Madárkalácsot készítettünk, madarakat gyűrűztünk, és érdekes előadást hallgathattak a gyerekek a madarak téli etetéséről felsőtárkányi erdei iskolánkban. Tovább...

november 22., 13:52

Kerékpáros fejlesztésekről szóló egyeztetés

A BNPI központjában az Eger és Szilvásvárad közötti kerékpározási lehetőségekről, a fejlesztési elképzelésekről egyeztetett a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, az Egererdő Zrt. és a Kerékpáros Szövetség Révész Máriusszal, Magyarország kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztosával. Tovább...

november 17., 11:16

Nemzeti parki génmegőrzés - újabb sikeres ménvizsgák

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság génmegőrzési tevékenységéről és az egy évvel ezelőtti ménvizsga eredményességéről a korábbiakban már beszámoltunk. Idén november 3-án Mélykúton a Furioso - North Star Lótenyésztő Egyesület ismét ménvizsgát rendezett, melyen két ménjelölttel a Batúz-tanyai állománya újra képviselte magát. A rangos megmérettetésen mindkét felvezetett ménjelöltünk sikeres ménvizsgát tett. Tovább...

november 15., 08:38

Készülőben a Bükki Nemzeti Park kezelési terve

Igazgatóságunk a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 36. §-ban foglaltak alapján, illetve a 3/2008. (II. 5.) KvVM rendelet Mellékletében szereplő tartalmi követelményeknek megfelelően elkészítette a működési területén lévő Bükki Nemzeti Park természetvédelmi részletes kezelési tervének tervezetét. Tovább...

november 14., 14:36

Élőhely rekonstrukció a verpeléti Vár-hegyen

Idén 5. alkalommal került megrendezésre a verpeléti Vár-hegy területén a „Kisléptékű Élőhely Rekonstrukciós Akció” (KÉRA) a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szakembereinek munkájával. Tovább...